Élet vagy Halál?

62.rész

 OMG!!! Fantasztikusak vagytok!!! Nagyon hálás vagyok ezért a sok dicsérő szóért amit kapok tőletek...Annyira jól esik,hogy az hihetetlen...vigyorogva olvasom el őket és a reakciótokat... Annyira aranyos tőletek...Köszönöm...Köszönök mindent a kedves szavakat és,hogy olvassátok...Nem akarok csalódást okozni így a blog végére mert lassan már tényleg a végéhez érünk remélem a 70.rész össze jön. :D  Köszönöm ♥♥♥ Imádlak titeket!Jó olvasást!!!♥♥♥ xoxo :* 

No happy endings??? 

Eszméletemnél voltam még... halottam a kintről beszűrődő hangokat,éreztem,hogy gépekhez vagyok kötve és,hogy kétségbeesetten kiabálnak az orvosok,éreztem,hogy folyamatosan megyünk ebből gondoltam,hogy még nem vagyok kórházban.

-Lélegeztetőt! El fogjuk veszíteni! -halottam egy kétségbeesett hangot és most jutott el igazán,hogy élet és halál küszöbén állok. Most vagy megmentenek vagy elveszít mindenki aki szeret. Amíg abban a házban voltam nem érdekelt már az életem csak  kínok elől akartam elmenekülni akár a halálba. De most,hogy hallom Ash kétségbeesett szavait és hallom ahogy sír életbe akarok maradni...miatta...miattunk. Mint mások is eljátszottam sokszor a gondolattal,hogy Ashton lesz a gyermekeim apja akik miatt éjfélkor fel kell majd kelnünk akik megzavarnak majd ha épp szeretkezni szeretnénk de mindeközben boldog család lennénk és elmondhatnám magamról,hogy Cherry Irwin lettem. És eközben ott lennének a barátaink akik mindig mellettünk álltak és ahogy csak tudtak segítettek és a gondoskodó szüleink. Vajon tudják,hogy a lányuk élet és halál között van?

-Mindenki egyszerre. -hallottam még egy kiabálást majd mind minden este ez is olyan volt mintha elnyomott volna az álom...csak ez lehet,hogy az örök álom világa lesz?

...1 hónappal később...

Éreztem...Hallottam...Éreztem a tapintásokat az illatokat/szagokat... Finom puha ujjakat éreztem egybefonódni az enyémekkel...hát élek?! 

Lassan óvatosan mertem csak kinyitni a szememet és megnézni hol is vagyok... Féltem,hogy mit fogok látni,hogy ki nem lesz mellettem...

Amint kinyitottam a szememet két fájdalomtól csillogó zöld szempárt láttam meg. Itt van. Ő fogja a kezemet. Itt volt mindvégig velem? Meddig lehettem kómába? Minden rendben van most már?

Ash nem szólt csak könnyes szemmel hozzám bújt és szorosan ölelt és cirógatott. Együtt vagyunk újra!!!

-Kicsim! -suttogta és végig simított az arcomon. -Minden helyre jön. Mindent újra kezdünk és minden sérelmet elfelejtünk. Csak mi ketten a világ ellen. -és újra éreztem a csókját. Újra éreztem a puha ajkait a csókjait amivel már annyiszor levegőhöz jutottam. Hevesen csókoltuk és faltuk egymás ajkát, bele túrtam finom hajába és élveztem a pillanatot.

-Megmentettél Ash.- simítottam végig borostás arcán és mélyen a szemébe néztem.

-Te mentettél meg engem. -döntötte a homlokát az enyémnek és szorosabban bújt hozzám.

Majd nyílt az ajtó és ahogy meglátott minket a doki elmosolyodott.

-Hát felébredt csodás. -mosolygott rám mire viszonoztam. Próbáltam kicsit változtatni a helyemen de akkora fájdalom nyilallt belém,hogy néma sikolyt adtam ki amit rögtön észre vettek rajtam.

-Hadd segítsek. -sietett hozzám a doki és segített más formát felvennem. Ashton rémült arcán elmosolyodtam. -Elmondta a hölgynek? -nézett a doki Ashra mire szomorúan megrázta a fejét. Megijedtem. Miről van szó? Miről nem tudok? -Elmondja vagy szeretné,hogy én? -tett fel újabb kérdést a doki mire Ashton újra nemlegesen megrázta a fejét.

-Majd én köszönöm. -bólintott erre a pedig doki távozott.

-Mi van? Baj van? Ash nyögd már ki frászt hozod rám. -motyogtam kétségbeesetten.

-Kicsim én annyira sajnálom. -és újra könnyek áztatták Ashton arcát engem pedig még inkább kerülgetett a szívbaj... Nyögd ki Ash könyörgöm!!!